2007. december 17., hétfő

Magyar Posta - mikor lesz már végre versenyhelyzet??


A mai napon meglátogattam egy postahivatalt. Érdekes élmény volt, kb. 15 perc sorbanállás (a bácsik-nénik még mindig adnak fel postai levelezőlapot - ennyit tanultam ma is) a semmiért. Van ugyanis a monopolhelyzetben lévő Postának egy szolgáltatása, melyet hasznosnak találtam és szerettem volna meghosszabbítani. Ez a levél átirányítás - ha az ember elköltözik, de elfoglalt, mint jómagam, nem kell, hogy mindenhol átjelentse azonnal a címét, elég, ha a leveleit irányítja át az új címére a régiről... (Egy külön bejegyzést ér meg a lakcímváltozás bejelntésének torturája egyes szolgáltatóknál, de erről esetleg tényleg majd később.)
Ott tartottam, hogy kivártam a sort, én következem. Elmondom, mit szeretnék, majd a pultnál lévő srác azt mondja, ezt meg kell kérdeznie, ők "csak egy ki posta". Megkérdezi: egy hónapra 800 Ft, de csak egész naptári hónapra tudom megrendelni a szolgáltatást, így is szeretném-e - azaz fizessem ki december 17-én a teljes díjat kevesebb mint fél hónapra. De ebbe még bele is mennék, csak, hogy ne kelljen még egyszer sorbaállnom, azonban most jön a lényeg. Azt mondom, hogy rendben, de akkor viszont nem csak egy, hanem rögtön három hónapra rendelném meg a szolgáltatást - bár ebben az esetben valami rejtélyes okból különben 2,700 Ft a díj - ezt valaki üzleti logikával meg tudja különben magyarázni, vagy szerintetek is csak a termékmarketinges nem tudott számolni? - de sajnos ezt december 17-én nem tudom megrendelni, ugyanis a szolgáltatásból 2 hónap már 2008-ban zajlana, nincs azonban meg még a 2008-as árlista. Kicsit eldurrant az agyam. Akkor most tök feleslegesen álltam sorban azért, mert valaki, akinek az lett volna a dolga, hogy időben kidolgozza és elfogadtassa a 2008-as árakat ezt jól nem csinálta meg a Postánál. Ezúton is köszönöm neki - és tényleg nagyon várom már, hogy liberalizálja már az állam a kézbesítési tevékenységet is!

2007. december 12., szerda

Gépi mosogatószerek - egyre több funkcióval (de hol van ennek a vége?)

Ez a téma is nagyon régóta a "bögyömben" van - hisz sajnos néha TV-t is nézek és ilyenkor nem minden esetben nézem felvételről a műsorokat, hogy át tudjam tekerni a reklámokat (hiába no, ennek a blognak is kell valahonnan táplálkoznia!), így eléfordul, hogy belefutok 1-2 (cirka 10 perces) reklámblokkba...

Ezekben a blokkokban lettem arra figyelmes, hogy a mi háztartásunk, mint haladó háztartás egyre fejlettebb mosogatószereket vásárolhat magának. Hisz először a Calgonit három az egyben mosogatószert használtuk (3in1), bár használhattuk volna a Somat 3in1-t is. Aztán egy okos marketinges valamelyik oldalon (tyúk vagy tojás esete szerintem) kitalálta, hogy mi lenne, ha a mienk többfunkciós lenne, ezzel jól meg lehetne különböztetni a termékünket a versenytárstól. De ha már változtatunk, ne csak egy, hanem egyből 2 új funkciót is adjunk hozzá. Ezzel megszületett az 5 az 1-ben (5in1) gépi mosogatószer. De úgy látszik, az árrés még így sem volt elég nagy, hiszen nemrég felfigyeltem a legújabb Somat-ra, amely egyenesen 7 (azaz hét) funkcióval rendelkezik. Nagy várakozással tekintek a Calgonit gyártója, a Benckiser a legújabb kampánya elé: vajon ki jön elő először azzal a gépi mosogatószerrel, amely a ráspriccelő víz hatására nyugtató hangot ad ki, hogy lecsillapítsa a sok munkával küzdő háziasszonyokat (9in1).

Sony/Samsung/Panasonic Plazma/LCD TV reklámok eltérő üzenetei


A minap egy igen érdekes jelenségre figyeltem fel: attól függően, hogy melyik gyártóról beszélünk, másra és másra helyezik a hangsúlyt a plazma vagy LCD képernyők (TV-k) reklámjaiban. Azt hiszem, hogy a Sony reklámjait talán senkinek nem kell bemutatnom (de ha mégis, akkor lásd a képet!) - ennek a reklámnak bizony az a nagyon egyszerű üzenete, hogy a Sony képernyőkön nagyon szépek a színek. Ezzel szemben a Samsung TV spotjában arra lettem figyelmes, hogy azt hangsúlyozzák, mennyire fekete a fekete, azaz, hogy a fekete kelti életre a színeket. (Arra bevallom, nem jöttem rá, hogy ez a "fekete" a TV keretét jelenti-e vagy magának a képernyőnek van-e valami különleges fekete háttere - de ez talán nem is annyira fontos.) Mindenesetre érdekesnek találtam. Ezek után a Panasonic-nak is láttam egy reklámját, melyben szintén a feketével foglalkoztak. Ebből már csak arra tudtam gondolni, hogy biztos készült egy kutatás, melyet mindkét gyártó megvásárolt, amelyben valaki(k) azt hangsúlyozták, hogy mennyire fontos nekik a színes TV-n a fekete? Más ötlet?

2007. december 10., hétfő

Bird Computer - Crash tanulságos története

Örülök, hogy ismét egy olvasói történtet oszthatok meg Veletek. Az eredeti ezen a linken érhető el, de szerintem Crash nem haragszik, ha ezt a sztorit minél több emberhez juttatjuk el, igy itt is megosztom Veletek. Kommentsz velkám.

Kedden vásároltam a Körtérhez közel lévő Bird Computernél egy Abit IP35-ös alaplapot, amellyel pénteken kezdtem el foglalkozni, de furcsa dolgokat művelt: egy óra működés után kikapcsoltam a gépet, amelybe be lett szerelve (vacsora projekt volt), és mire a vacsorából visszatértem, nem éledt fel a gép. A rendszert tartalmazó diszk vizsgálatánál megállt az alaplap mindig, a diszkre gyanakodtam, mint hibára. Azonban amikor kiiktattam a diszket, a másik HDD keresésekor is ugyanez volt. A hab a tortán az volt, hogy az egyik bekapcsolás során már magához sem akart térni a gép – Megpörgette a processzorventillátort, aztán’ csend – és ugyanezt ismételte 5-6 másodperces időközökkel. Hülye nem vagyok a dolgokhoz, de azért pár ismerős véleményét kikértem – örültek nekem péntek este nagyon – de megállapításra került, hogy a diszkeknek kutya bajuk, használhatóak tökéletesen. Gondoltam szombaton majd visszaviszem az alaplapot, megállapítják, hogy tényleg nem jó, kicserélik, és ezt a kis kellemetlenséget leszámítva boldogan használhatom megújult belsejű gépem.

Szombaton délelőtt programom volt, mire oda értem volna, a bolt bezár – nem baj, még mindig pozitívan nekiindulva a dolgoknak – bár egy kissé már bosszankodva – másnap reggel a családi „készüljünk a karácsonyra bevásárlás” több felvonásos programot ott kezdem, megkapom a kicserélt alaplapot, és legfeljebb éjjel keveset alszom, de megcsinálom a dolgom, amit a cégnél hétfőre ígértem.

Boltba be – egy eladó van, vázolom Neki, hogy meghalt az alaplap, mi a hiba. Erre azt mondja, hogy a három napos cseréből kicsúsztam – naná, ezt én is tudom – és hogy neki el kell küldenie a nagykerbe’ az alaplapot, ott majd kiderítik, hogy hibás-e, és megnézik javítható-e. Ettől hirtelen levert a víz, mert én nem a nagykertől’ vettem az alaplapot, hanem a kiskertől’, és nekik kellene megállapítani, hogy nem működik – és mivel jugoszláv forrasztópálkával és a sarki elektronikai boltból vett alkatrészekkel nem javítható az alaplap, ennek más mód nem lévén – csere a megoldása. Hát nem így történt. Attól kaptam hirtelen frászt, hogy az eladó a fáradtságot sem vette, hogy megvizsgálja a lapot, hanem közölte, hogy 30 napon belül válaszolnak. Kértem, ugyan adják már meg a jogi képviselőjük elérhetőségét, mert itt – úgy látom - hosszabb kumitéra van kilátás, és majd az ügyvédek lelevelezik egymással, hogy kinek, mit kellett volna tennie, és majd meg is egyeznek, hogy kinek, mit kell tennie. Ezt az eladó megtagadta. Erre megjelent egy hölgy a pult mögött, aki megkérdezte az eladót, hogy mi a gond – eladó ecsetelte a gondot, erre a nő megkérdezte tőlem, hogy „Ön szerelte be az alaplapot, vagy szakember?”. Ez szerintem akkora bunkóság volt a részéről, ami nehezen felejthető – bár lehet, hogy annyira buta az illető hölgy, hogy azt sem tudta, mennyire volt tiszteletlen.

Namármost, ez, amit vettem egy alkatrész. Egyrészt sehol sem volt említve, hogy csak „szakember” szerelheti be – ilyesmit a jog amúgy sem ismer. Másrészt szövegelhettem volna a’ miatt is, hogy magyar nyelvű útmutató az nem nagyon volt a dobozban mellékelve, illetve azért is, mert nem bizonyosodott meg az eladó arról, hogy a cikk, amit nekem elad, működőképes.

A dologban a kellemetlen az, hogy azzal a géppel, amelyből most ez a lap hiányzik dolgoznom kellett volna hétvégén – a régi alkatrész családtagnak odaad, azt pedig mindenki látja, hogy a visszakéréshez pedig igazán pofa kellett volna. Nem beszélve olyan dolgokról, hogy közeleg a 12-edike, a közterheket is utalgatni kellene, amihez a program, és a hozzá tartozó hitelesítő kulcs az alaplap híján’ parlagon heverő gépben van. Arról is beszélhetnék, hogy két, rég keresett vasútmodell-szettet is lestem az ebay-en, amiről a kedves bolt miatt lecsúsztam….
Nem az a gond, hogy megdöglött az alaplap – előfordul, bár velem először – hanem az, hogy a bolt semmiféle konstruktivitást nem mutatott a probléma megoldása érdekében, arra sem vette a fáradtságot, hogy megvizsgálja a hibás eszközt, és a felelősséget egyből a nagykerre’ hárította. Sértő volt a hölgy hangneme is, de a legrosszabb az egészben, hogy mennek a napok, a gép használhatatlan – a bolt pedig ül a pénzemen.

Utólag – mikor máskor? – megnéztem a garanciális feltételeket a számlán, és elfogott a röhögés : 9. pont : „Sürgősségi eljárás keretében lehetőség van azonnali bevizsgálásra, a sürgősségi díj a vásárolt termék értékének 10%-a.”Tehát, magyarul, ahhoz hogy megnézzék, hogy az alaplap kaki-e, kellett volna a 30 ropis alaplap után 3ezret fizetnem…. Tehát, ha tejelek három ropit, akkor méltóztatnak cserélni, azonnal... ...ez akkor, ott, vasárnap délelőtt miért nem mondták ? Komment?

Szóval Bird Computer - kerüljétek el, mert igencsak madárnak néznek - vagy csak szakemberek menjenek - az informatikai mérnök nem az.... Asszem’ hazafele’ betérek egy másik boltba, és veszek egy alaplapot - remélem több szerencsém lesz.

Update : 10 után beszéltem a fentebb említett "hölgy"-gyel, és elmondta, nem történt semmi az ügyemben, a garanciális ügyintézés nem gyors. 30 nap, de örüljek, ha 15 napon belül kicserélik, és továbbra is erősködött, hogy nekem igenis meg kell a nagyker' reakcióját várnom, annak ellenére, hogy mint magánember, a kiskertől' vettem az alaplapot. Főnöke kapcsolását megtagadta, mert "öt perce nyitottunk, és tele a bolt", van különb dolguk is. Azért szívesen beszélnék a főnökével....

2007. november 25., vasárnap

MR2 - Az új Petőfi Rádió


Nagyon sok ehhez hasonló blog abból él, hogy csak anyáz. Én ebben is szeretnék egy kicsit más lenni - ezúttal (és igérem, ezentúl mindig) azt is leirom, ami meglepően pozitiv fogyasztói élmény. Nem klasszikus fogyasztás, de a rádióhallgatás is fogyasztás. Mostanában pedig (az Infórádión kivül) szinte csak a Petőfit (azaz bocsánat, az MR2-t) hallgatom. Milyen igaza volt annak, aki kitalálta, hogy változtatni kell a neven is: gondolom, hogy most még MR2 Petőfi, aztán a fiatalitás jegyében marad majd az MR2. (Ami nekem egyébként finoman szólva kicsit túlságosan hajaz az OE3-ra, de hát nem szégyen a másolás...)

Ennek a bejegyzésnek tulajdonképpen csak annyi az értelme, hogy aki eddig még nem hangolt rá, mindenképp tegye meg - külön öröm számomra, hogy mig az MTV kudarcot kudarcra halmoz, addig az MR2 sikeresen veszi az akadályokat és lassan megveri a kereskedelmi rádiókat... Persze emiatt éppen védekező kampányt inditottak (legutóbb asszem, a Népszabadságban láttam egész oldalas hirdetést, mellyel az ORTT-t próbálják rávezetni, hogy a zene kultúra, a kultúra pedig közszolgálat), hiszen a Rádió Café "felnyomta" őket...

2007. november 13., kedd

Köszönjük Auchan - éljen a kedvezményes hitelkártya


Mai második történetünk szintén olvasói, de nagyon tanulságos sztori. Köszönjük, Carlos, csak igy tovább. Remélem, hogy még több ilyet kapok a jövőben...

50%- már csak az irány nem mindegy.

Budapest, 2007. november eleje. Kezembe pottyan egy Auchan katalógus, épp a hátoldalával felém. (Azaz nem, de így rövidebb a történet.) Vessünk egy pillantást a hátoldalra. Szép kontrasztos felület hirdeti, hogy bizony első vásárlásomból 50%-ot is spórolhatok. Húha, olvassunk tovább, miközben már látom magam, amint széles vigyorral tolok ki egy LCD tv-t az üzletből.

Mit kell tennem? Biztos akarnak valamit. Aha, igényeljek Auchan kártyát. Ez így túl egyszerű, nézzük csak meg az apróbetűt. És itt tolják gyengéden a bilit a kezünk alá: „… a felhasznált összeg 50%-át, de maximum 4000 Ft értékű vásárlási utalványt kap ajándékba.”

Na ácsi. Azt sejtettem, hogy lekorlátozzák az összeget, de hogy kerek 4000 Ft-val szúrják ki a szemem? És mindezt utalványként? Azaz vehetek még 4000 Ft-ért Auchan terméket (melyen ugye haszon van)?

És innentől jön az érdekes rész. Ehhez a antikedvezményhez kártyát kell igényelni. Ezeket a kártyákat az Accord Magyarország Zrt. jegyzi. Nézzük meg mibe is kerül ez nekem a hirdetmény szerint?

3300 Ft éves díj. A hirdetményt jobban megnézve azonban feltűnik, hogy az egyenlegközlőknek is van díja, ami 320 Ft, ezt abban a hónapban kapjuk, amikor használjuk a kártyát.

Na akkor számoljunk: 3300 Ft éves díj + 12x320 Ft = 7140 Ft/év.

Azzal az esettel nem is számolok, hogy a kamat is rátehénkedik, a maga 37,65% THM-jével. És mindez a miénk lehet egy 4000 Ft-os utalványért. Köszönjük Auchan.

Óriásplakát helyzet Budapesten

Egy nagyon érdekes jelenségre lettem figyelmes a 3. kerületben járva. Éspedig a helyi önkormányzat vette végre a fáradtságot és felülmatricázta az összes engedély nélkül felállitott közterületi óriásplakát táblát - azaz felülragasztotta az azokon lévő hirdetéseket.

Mint a jobboldali fülön is irtam, sokáig foglalkoztam kommunikációval, marketinggel, igy jó rálátásom volt/némileg még van is, hogy a magyarországi óriásplakátok elég tetemes része (egyesek szerint 20-30%-a) jelenleg is illegálisan van kihelyezve. Na persze nem jelenti ez azt, hogy ne tudnának erről az önkormányzatok, de valószinűleg az illetékes, aki megtehetné, hogy módosit a helyzeten és eljuttatja a jogos tulajdonoshoz (azaz a választópolgárokhoz) a plakáthelyekért járó jogos bérleti dijat, kevésbé érdekelt ebben. Valószinűleg egy megvásárolhatatlan ember kerülhetett most a 3. kerületben ebbe a pozicióba - illetve ilyen esetekben szokták azt mondani, hogy nem ajánlottak neki eleget ;-) - igy fordulhatott elő, hogy ilyen brutális módon essenek egymásnak a felek.

A dolognak további pikantériája, hogy amennyiben az én cégemre ragasztott volna rá az önkormányzat olyan fehér matricát, hogy illegális a hirdetésem, én valószinűleg kártéritést is kérnék az óriásplakát helyet nekem nem olcsón bérbeadó cégtől, ugyanis az "egyszeri fogyasztó" joggal gondolhatná, hogy ezen akartam spórolni, illetve ha plakátolni feketén plakátolok, mi mást tehetek még illegálisan - azaz csorba esik a jó hirnevemen. Kiváncsi leszek, milyen következményei lesznek a dolognak - if any. :-(

2007. november 2., péntek

Kötelező biztositás - jó óvatosnak lenni

Egy tanulságos történetre szeretném mindenki figyelmét felhivni, aki autót vett és újonnan köt biztositást. Történt velem ugyanis, hogy megkötöttem a biztositásomat és bejelöltem, hogy van egy másik társaságnál egy másik autóra vonatkozó kötelező biztositásom. Persze ezután jól elfelejtettem, hogy aláirtam, hogy X napon belül bemutatom nekik a másik biztositásomról szóló igazolást. És miről kaptam levelet egy pár napja? Malus 3-ba sorolt az új biztositóm, mert nem mutattam be az igazolást nekik. Kiváncsi leszek, hogy mit fognak tenni, ha bemutatom (ezek után jövő héten az első lehetséges időpontban beszerzem). Remélem, meglágyul a szivük, mert nincs kedvem 3 évig szivni egy kis feledékenység miatt. Meglátjuk.

2007. október 19., péntek

Koltai Róbert ismerősnek jelölt - a reklámnak is van határa...


Biztos, nem én vagyok az egyetlen, aki kapott ebből a spamből. A MyVIP nevű közösségépitő site küldött ki meghivót, ha jól látom nem kis mennyiségben ilyen tárggyal - Koltai új filmjét promótálva ezzel. Vitatható, hogy ez mennyire spam jogilag, de gyakorlatban mindenképp annak kell minősitenem, hiszen én nem kértem és nem azért regisztráltam be a MyVIP-re, hogy új filmek reklámjait kapjam meg - persze "ismerősnek jelölt" üzenetként álcázva. Az első reakciókat látva lehet, hogy túl érzékeny vagyok az ilyen dolgokra, de nekem ez már sok - én spamnak minősitettem magamban és mivel amúgy is nagyon leromlott már a Koltai filmek szinvonala, igy biztosan nem fogom megnézni. (Hány éve ugyanazok a fazonok, ugyanazok a karakterek, stb.)

Korhatáros wish (azaz szignál) a TV2-n


Azt hiszem, hogy mindenki tudja, hogy minden korhatáros TV műsor előtt a TV csatornáknak be kell tenniük egy figyelmeztető üzenetet, hogy a következő műsort csak X éven felüliek tekinthetik meg. (Plusz azt a gyönyörű karikát is néznünk kell - kivéve azokon a csatornákon, akik ezt és az ORTT-nek fizetendő rendkívül magas műsorszolgáltatási díjat megelégelték és külföldre vitték a sugárzási helyüket, de ez egy más téma lenne.) Nem tudom, hogy kinek tűnt már fel, de a TV2 rendkívül üzenetértékűen oldotta meg a "12 éven felüliek csak szülői felügyelettel tekinthetik meg" szignálját. Amúgy szerintem is nagyon aranyos, a "gyerekek játszanak, majd leülnek a TV elé" stílusú szignál (biztos fiatalítani kell az "imidzsen"...), de elég kiakasztó, hogy a szöveg azt mondja, hogy "csak szülői felügyelettel", a képen viszont azt látom, hogy 4 gyerek önmagában, szülő nélkül ül le és nézi a szignál után következő filmet. Jó, hogy nem a 18 éven felülieknek szóló horror és szexfilmeket is együtt nézik a lányok... Ugyan ez biztos egy fricska az ORTT-nek, mert a rendeletben az nincs meghatározva, hogy mi szerepelhet a képernyőn, miközben elhangzik a figyelmeztetés, viszont szerintem számtalan szülőnek okozhat a TV2 ezzel problémát. Mit gondoltok?

2007. október 15., hétfő

Ismét a kalória - ami néha kevesebb, néha több


A következő történetet Vickx1 küldte be. Ez is legalább annyira (ha nem jobban) tanulságos, mint a korábbi kalóriás bejegyzés...

Csak van egy dolog ami már rég óta piszkál ez pedig a mélyen tisztelt mekdonálc egy új kezdeményezése mégpedig a http://mcdonaldsmenu.info jó multkorában megnéztem még is hogy gondolják mi kell nekem, nos elsőre gyanus volt de mondom lehet hülye vagyok és keverek valamit azért elöbb szétnézek mi hogy van, konkrétan a napi fehérje mennyiség volt az amire kiakadtam de azért akkor már megnéztem a kalóriát is. na már most mekdonálc infó szerint 2974kcal, másik helyen is megnéztem http://www.weborvos.hu/fogyokura/mennyi_on_napi_kaloriaigenye/46228/ aminek valahogy jobban hiszek ez pedig azt mondta 70kilóra és közepes aktivitásra hogy 2240kcal, és akkor mekdonálc infó kihangsúlyozza hogy a kapott értékek a súlytartásra vonatkoznak, ha fogyni szeretne akkor kérdezze orvosát. namármost azért napi plusz 700kcal azért hosszabb távon nem hiszem hogy a súlytartást szolgálja... de a lényeg az a napi fehérje, namármost ez a napi kb 100gramm (meki infó szerint 111gramm)fehérje ez egy anno fehérje lobbinak volt a része, amit ráadásul valami patkány kisérletekre alapult. azóta kiderül hogy számos betegség hozható összeföggésbe a túlzott fehérje bevitelel, és ugye itt konkrétan ugye a húson a lényeg, mekdonálcból fedezhető fehérje is asszem közel 95%ban számolhatunk állati fehérjével, mert nem túl nagy a választék hüvelyesek, olajos magvak, és hasonló növényi eredetű fehérjék tekintetében. na de a lényeg hogy ma már azt mondják hogy a napi 30gramm megfelelő de uram bocsá mondjuk legyen 50 és akkor senki nem szolhat semmit. nagy keresgélés közepette még rátaláltam egy olyanra is hogy 80kgos testépítőnek az edzésben tartáshoz kell napi 90-100gramm fehérje, na mármost a közepes aktivitás az nem hiszem hogy testépítést jelent nem beszélve a 10kg minuszról...
jó megnéztem az általánost is ott is igaz 60gramm fehérje de jó, mondjuk azt hogy oké. de akkor is, a mekdonálcnak úgy gondolom azért mégis a fiatalabb korosztály tizen huszon évesek a fő célpontjaik, és ez alatt az idő alatt kell minél többet beléjük tömni, amit ilyen kis félre informálással kicsit javítani is tudnak, azzal a címszóval hogy tudatosan étkezzen az ember és akkor enyhe csúsztatásokat rakunk bele a kikalkulált adatokba, nem biztos de hátha bejön és többet töm magába az ügyfél nekünk meg a kasszába.
lehet csak nálam számolta el magát nem tudom, de én simán el tudom hinni hogy ügyeskednek csöppet az emberek úgy is birkák, és ha nem is fog mindenki ezek szerint náluk fogyasztani, de mégis azért ők elhintik és ha már csak minden 16ik buzgó vásárló eszik az ő személyes adataik szerint már jól jártak.

2007. október 12., péntek

A fehérvári Subway kupon története


KP - Isti történetét osztom meg Veletek. Szerintem Isti nyugodtan beszélhettél volna a főnökkel. Én ilyenkor azt szoktam kérni. Ez sokszor műxik, néha nem - de én sem az ingyen cucc kedvéért balhézom, hanem azért, mert ha egyszer a szórólapon nincs rajta apróbetűvel, akkor minden szendvics mellé jár az ingyen üdítő. Ez a törvény!

Nemrég megnyílt Székesfehérváron az Alba plázában a Subway nevezetű szendvics étterem. Kampányként szórólapokat kezdtek osztogatni az utcán, mellyel a leírás szerint egy ingyen üdítőt/sütit kapsz bármilyen megvásárolt szendvicshez. Nos én több szórólapot is kaptam, és az egyiket egy szombati napon fel is használtam. Többféle szendvics közül lehet választani, vannak a drágábbak, és van a napi ajánlat. Ez olcsóbb, mint a többi, ezért ilyet kértem, a szórólapot a kiszolgáló elfogadta, jött a is a beigért ingyen 3dl-es innivaló.

Mivel még maradt néhány szórólapom, elhatároztam, hogy következő héten is ellátogatok oda (barátokkal). No ez jól is indult. Egyik barátom kérte is a kaját, kapta is hozzá az ingyen innivalót (a baj csak az volt, hogy a pénztárnál 50Ft-tal többet számítottak kértek). Utána jöttem én. Kaja oké, ám a pénztárhoz idő közben beült egy erős akcentussal beszélő öregedő úr. Mosolyog, villogtatom neki a szórólapot, hogy nekem ilyen is van, kérem az ingyen üdítőt. Na ezután jött a probléma. Ő ugyanis kijelentette, hogy a "napi ajánlat"-hoz nem használható a kupon!!! Na bumm....Fél perccel előttem barátom a szórólap segítségével simán kapott ingyen 3dl kólát. Ezt felvetettem a pénztáros úrnak is, aki nem nagyon fogta fel, csak mosolygott tovább. Így elmondtam a "szendvicskészítő" csajnak is, aki azt mondta, hogy ő egészen eddig úgy tudta, hogy bármire elfogadható az akció. Ezután ingyen innivaló nélkül, kissé mérgesen távoztam.

Ezt nem azért írtam le, mert dühös lennék, hogy nem kaptam 3dl cukros löttyöt ingyen, hanem azért, hogy ha a későbbiekben is megpróbálnak mindenkit ilyen kedvesen átvágni, akkor nem sok vevőre számíthatnak...Rám legalábbis már biztosan nem…

Köszönöm az olvasók nevében is Istinek, remélem, hogy egyre több olvasói történetet tudok a jövőben megosztani! Hajrá, segítsünk egymásnak megtalálni a rendes és kevésbé rendes helyeket!

2007. október 10., szerda

Októberi kedvenc rádióreklámom


Mostanában a kocsiban leszoktam a zenéről - leginkább azért, mert nemrég költöztünk és bevallom, nem tudom, merre vannak a CD-im, így hónapok óta ugyanazok a CD-k figyelnek a tárban. Viszont a kereskedelmi rádiókat (főleg reggel) nem tudom elviselni. Így marad a megújult MR1 és társai, de én azért mégis inkább az InfoRádiót szoktam választani.

Itt ütötte meg a fülemet a Budataxi és a Tele5taxi hallatlanul primitív és hazug reklámja. Ha valaki hallotta már, biztos beugrik neki: Taxizzon anélkül, hogy fizetne érte. Az utazás végén. A pontoknak ebben az esetben jelentősége van. Ugyanis a két mondatrész közé még egy hangeffektust is beillesztettek, hogy teljesen megtévesztő legyen - azaz mintha kvázi ingyentaxit hirdetnének. Na már most, szerintem 2007-ben már senki se ennyire naív, vagy legalábbis nagyon kevesen, hogy ezt a gyenge trükköt bevegye, bennem pedig kifejezett ellenszenvet keltett ez a reklám. És gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki bezárja a kapukat magában, ha azt érzi, át akarják vágni. Én tehát nem utazom velük.

2007. szeptember 19., szerda

Elveszett poggyász


Már megint úton voltam - persze ezúttal még véletlenül sem utazási irodával. De nem jártam sokkal jobban. Bár persze még mindig kellemesebb három napig ugyanabban a ruhában lenni, mint csótányokkal barátkozni. Nagyon nehéz dolga van ám annak a magyar utazónak, aki Budapestről Sevilla-ba szeretne utazni. Bár első gondolatra az ember azt hinné, hogy 3-4 óra és ott tudok lenni, ebben az esetben ez nekem háztól házig több mint 12 órába telett. Hogyan? Budapest-Róma. Természetesen már az első állomáson késett a gépem, így már a római csatlakozást lekéstem. Érzésem szerint itt történt a baj a csomagommal, olasz barátaink ugyanis ráültek a csomagomra. Én a következő géppel mentem tovább Madridba, majd onnan mintegy 2 óra internetezés után Sevilla-ba, de a csomagomat sajnos hiába vártam... Csak pörgött a szalag és a rémálmaim váltak valóra... Egyre kevesebb ember állt mellettem. Majd végül egyedül maradtam a szalag mellett. Mit lehet ilyenkor tenni, felkerestem az Iberia pultját, ahol megnyugtattak, hogy semmi gond, jön még gép, jelenleg még Rómában van a csomagom, de estére ott lesz a szállodámban, ne izguljak. Nem is izgultam. Késő este telefon. Persze már nem veszik fel. Reggel megtudom, hogy jelenleg már nem tudja senki, hol a csomagom, de nyugodjak meg, biztos megérkezik estére. Este újabb telefon. Megint semmi újság, nincs hír a csomagomról. Most már kezdek izgulni, mondják, hogy vásároljak ruhát - mondom nekik, hogy nincs rá időm, (sajnos) nem nyaralni jöttem - pedig de jó is lenne, 35 fok van odakint... Másnap este kapom meg végül a csomagomat, következő reggel indulok haza. Még jó, hogy hoztam ruhát magammal... De a csomag egyszerűen bekerült a szobámba, semmi levél, semmi elnézést. Pedig milyen egyszerű lett volna kihúzni a "hiba méregfogát" azzal, hogy kapok egy levelet, melyben elnézést kérnek és elmondják, hogy mit kell most tennem, ha vásároltam volna ruhát és szeretném visszakapni a pénzem. De ezek szerint ez nem csak magyar sajátosság.

2007. szeptember 4., kedd

Burger Bank


Tegnap kiszaladtam, hogy bankügyeket intézzek és egyek is valamit. Hát, ennél rosszabbul nem is sikerülhetett volna ez a kombináció. Kezdtem a bankautomatánál: a kedves OTP Bank önkényesen beállitott nekem egy bankkártya limitet, melyet nem lehet feljebb állitani: 500,000 Ft. Ez már évek óta ennyi, nekem pedig most (mindenféle magán és céges körülmény miatt) történetesen több készpénzre lett volna szükségem. Persze ezt csak ott és akkor tudtam meg, amikor ki akartam venni és hivtam a telebankot, hogy mi a fenéért nem kapom meg a pénzemet, ami a számlámon van. És ne mondja nekem senki, hogy ez azért van, hogy nehogy kifogyjon az automatából a pénz: az öt kiló pontosan 25 darab pénzjegy volt. Azért ennél szerintem a mai automaták kicsit több tartalékkal kell, hogy rendelkezzenek. Ez egyszerűen arról szól, hogy az OTP nem kiván foglalkozni a magasabb igényekkel, megmarad az átlagemberek átlagbankja, vagy még talán az sem. Mondtam is az Alagút utcai fiókban (ahol épp rendszerleállás miatt közel fél órás várakozás után hozzájutottam az 5 kiló felett szükséges pénzemhez), hogy sok sikert a nyugdijas rétegek kiszolgálásához, én meg hamarosan megyek egy másik bankhoz. Hallottam ugyanis, hogy jön valami nagy. Valami jobb. Valami más. De ez még titok!
Miután a bank ilyen sokáig tartott, nem maradt időm ebédelni, ezért a Burger Kingben gondoltam, tolok egy tortilla-t. Ez is több mint 20 percbe telt. Állitólag nem vette be a rendszer a rendelésemet, igy visszakértem a pénzemet. Vissza is kaptam, igy ingyen ettem egy hideg tortillat, mivel a kedves pénztáros (miután a főnökével megbeszéltem, hogy visszakapom a pénzt) még több mint 5 percig szivatóvégre tett és nem adta vissza a pénzt - komolyan, közben még 2 embert kiszolgált. Ez van. Nem mondom, hogy nem megyek oda többet, de ezt fejben tartva választok gyorséttermet a jövőben, az biztos.

2007. augusztus 27., hétfő

Telefonkönyvesek


A telefonkönyv kiadó cégek mindig is az alattomos marketingjükről voltak nálam híresek. Ebben a hitemben az első beküldött eset megerősített: mit gondolnál első körben erről a képről? Ez egy bifezetendő számla, nem? Hát nem. Olvasd csak el az apróbetűt. Ez csak egy ajánlat, melyet megtévesztési céllal pontosan úgy készítettek el, ahogy a szolgáltatók (pl. telefon) számlái szoktak kinézni. Te pedig rutinból mit teszel? Beteszed a pénzügyre, a könyvelőnek, hogy utalja el. A cég jól jár, Te meg soha nem tudod meg, hogy pontosan hol, de megjelensz egy telefonkönyvben - még az is lehet, hogy csak virtuálisan... Aki hasonlóképpen járt már korábban, küldje a képeket, örömmel teszem közzé, tanuljunk egymástól!

ZavarAuchan


Én úgy tudom, hogy egy jó ideje minden kereskedőnek a teljes (bruttó) fogyasztói ár mellett fel kell tüntetnie az adott termék egységenkénti (sok esetben kilonkénti, jelen esetben darabárát). Mégis, nagyon sokszor, sok helyen tapasztalok ilyet, mint amit a képen látni. És ez engem zavar. Jó lenne, ha történne valami az olyan kereskedőkkel, akik miatt a polcok előtt állok és nyomkodom a telefonomat (és nem csak azért, hogy ezt lefotózzam, hanem, hogy kiszámoljam, akkor mennyi és az annyi). Bár tudom, hogy van egy logikus válasz: ők csak az elbutulásomat szeretnék megneheziteni - számolgassak csak fejben szorgosan. Vagy szorgAuchan... :-)

2007. augusztus 21., kedd

Best (?) Reisen


Életemben először (és gyorsan teszem hozzá: utoljára) arra gondoltam, hogy mennyivel is egyszerűbb és energiakímélőbb lenne, ha az idei családi nyaralást nem magunk intéznénk (repjegy, hotel, biztosítás, meg minden egyéb para), hanem egy utazási iroda szolgáltatásait vennénk igénybe. Hát, az alábbiakban megosztom az élményeimet, aztán mindenki eldöntheti, szeretné-e ezt személyesen is átélni.

Szóval a Westend-ben járva gondoltuk, hogy megnézzük, mi a k
ínálat az ottani utazási irodákban. A földszinten van a Fiesta nevű iroda, aki mint kiderült, továbbértékesítésből él - nincs is ebben semmi gond. Szóval ajánlottak egy négycsillagos szállodát Rodosz szigetén, ezt jól kiválasztottuk, kifizettük, minden rendben volt. Persze lecsekkoltattam, hogy tényleg van-e hely, Best Reisen (az utazás szervezője) felhívása, gép ellenőrzése, minden rendben, jó utat, Ferihegy 2A-n találkozó ekkor és ekkor. Másnap telefon, a szállodában mégsincs hely - kérdésem: ez hogy lehet. Válasz: a szálloda hibája. No persze. Ajánlat az iroda részéről: menjünk egy háromcsillagosba (Hotel Virginia, Rodosz) azonos áron, de all inclusive ellátással. Mivel a szabadságon időpontja már fix, más irodák azonos időre szóló ajánlatait visszamondtuk, csekkolom, már nem érhetőek el, így nincs más választás: nyelünk egy nagyot és irány a háromcsillag.

Megérkezés, transzfer, szálloda, minden rendben megy. Egészen a negyedik napig, amikor is egy nyolc centis testtel (plusz csápok!) b
író lakótársunk (aki mellesleg a legjobb tudomásom szerint a rovarok fajának csótányok családjába tartozik) meg nem jelent a szobánkban. Kis ijedelem, majd papucs elő és durr. Sajnos ő már a múlté. Már-már el is felejtettük ezt a kalandot (gondoltuk, hogy a nyitva hagyott erkélyajtón besurrant a kis dög), de másnap ismét. És másnap reggelre az egyik táskánkban keresve valamit megint egy új lakótársat találtunk - ha még valaki nem élt át ilyet, gondoljon bele, amikor a táskájában keresi mondjuk a kulcsot és ott valami mozgó alkatrészt talál az milyen érzés lehet... Ekkor már fogtam magam és kivittem a táskát a recepcióra, íme a szálloda kelléke, szedjék ki a táskánkból és egyébként is irtsák ki a szobánkból a csótányokat. Kedves recepciós, persze, semmi gond, irtanak, mire hazaérünk, de egyben közli, hogy arrafelé sok van belőlük. Mondom, hogy ezzel semmi gond, de ezek szerintem a szobában laknak, nem besurrannak. Ebben maradtunk. Este gyanúsan jó illatok vannak a szobában, érezhetően semmi sem történt. Persze a recepción senki nem tud semmiről (közben váltás volt), én a családom és a magam megnyugtatása végett az elővigyázatosságból és rutinból helyben vásárolt irtó sprével (ezt se írtam még így magyarul le) körbefújok... És mi történik? Na mi? A fürdőszobai tükör mögül jön elő a csótány. Na erre balhézunk. Ezek nem a csatornából vagy kintről jönnek, ezek ott laknak. Azonnal másik szállodába szeretnénk menni, a tisztasági bizalmunk enyhén szólva is megrendült. Itt bizony kosz van rendesen, irtás meg sehol. És itt jön a para. Normálisan mit csinál ilyenkor az ember? Kicsekkol, emeli a sátorfáját és arrébb áll. De a szálloda közli, beszéljek az utazási irodával, mert bizony ők nem tehetnek semmit. Különben sincs a szigeten egy szabad szoba sem. Vagy mégis? A rendkívül flegma és különben angolul beszélő, de csak a recepciósával görögül kommunikáló "manager" közli, hogy egy szobájukba nem érkeztek meg, oda mehetünk, ő ennyit tud tenni. Normális esetben ebben a pillanatban távozunk, természetesen nem fizetve az utolsó estéért - minimum. De hát ezt itt nem mi döntjük el, hanem a Best Reisen.

Tehát telefon az idegenvezetőnek, H. Zsófiának, aki azonnal jön. És valóban, kb. 20 perc és ott termett. Beszél görögül a szállodásokkal, majd közli azt, amit már megbeszéltünk - megkaphatjuk az üres szobát. Mi mondjuk, hogy ez nem megoldás számunkra, másik (tiszta) szállodába szeretnénk menni. Mire ő: a szigeten mindenhol csótányok vannak (még az ő lakásában is - ez egyébként minket baromira nem érdekel, a mi lakásunkban pedig nincsenek és mi ilyen helyre szerettünk volna nyaralni is menni), még az ötcsillagos szállodákban is. Efelől nekünk azért kétségeink vannak - a szobákban ugyanis nem igazán szoktak előfordulni, számtalan mediterrán országban jártunk már négy-, illetve ötcsillagos szállodában. És itt jön a legfontosabb kérdés:

HA A SZIGETEN MINDENHOL CSÓTÁNYOK VANNAK A SZÁLLODAI SZOBÁKBAN, AKKOR EZT A TÉNYT MIÉRT NEM TÜNTETIK FEL AZ UTAZÁSI KATALÓGUSBAN ÉS HÍVJÁK FEL ERRE AZ UTAZÓK FIGYELMÉT ELŐZETESEN?

Mert ha ezt előre tudjuk, biztosan nem ezt az irodát, ezt a szigetet, illetve ezt a szállodát választjuk... Érdekes további tanulság, hogy az utazási iroda a szobacsere ajánlattal elintézettnek vélte a problémát, az idegenvezetőn k
ívül senki nem volt elérhető - ügyelet nincs, az idegenvezető főnökének a számát pedig nem kaptuk meg - vele csak tőlünk távol beszélt, nehogy halljuk, miről diskurálnak.

Ja, és a jéghegy csúcsa, hogy az augusztus 3-án
írt elektronikus levelemre, melyben a szállodacsere miatt bennünket ért kellemetlenségek miatt (pedig akkor még a csótányokról nem is tudtunk) kompenzációt kértünk, azóta sem érkezett sem a Fiesta iroda, sem a Best Reisen részéről válasz.

Hát többek között ezért nem utazom többet utazási irodával, de a Best Reisen-nel pedig SOHA. S
zívesen közlök hasonló történeteket - jó ezeket előre tudni és nem átélni.

2007. augusztus 1., szerda

Hazug Coke light reklám!


Bizony, nem szép dolog a hazugság. Pedig ha jól figyelsz, Te is könnyen kiszúrod sok reklámban. Most például a Coca Cola light reklámban vettem észre egy elég komoly (mintegy ezerszeres!) hazugságot. Mit is mond ugyanis a TV reklám? Hány kalória van fél liter Cola light-ban? 1. Na és mennyi van benne valójában? A saját adataik szerint is pontosan 1000, azaz egyezer. Hogyan lehetséges mindez? Szerintem bizonyára annyira beleélték magukat a marketingesek és a reklámügynökség munkatársai, hogy elfeledkeztek arról, hogy a kalóriát általában kilókalóriaként írjuk, mondjuk. Így lesz a reklámból nyílt hazugság. Egyébként ugyanez a hazugság a Ferrero cég Tic-Tac nevű cukorkareklámjában is megjelent már korábban - csak akkor még nem írtam blogot. Érdekes, hogy miként vernek át bennünket, fogyasztókat, nem? De csak ha hagyjuk!

2007. július 31., kedd

Adót csal a Profi?

A mai napra még egy gyöngysem dukál... Ma autóztam - és mit csinál a szuperfogyasztó, ha autóba ül? Természetesen reklámokat nézeget vezetés közben - amellett, hogy a csúcsszuper teljesítményt biztosító extrabenzinjét is teszteli a kigyorsításokkor... :-)
Nos, egy érdekes kérdést felvető óriásplakátot láttam ma. A hirdető a Profi nevű műintézmény volt, volt rajta Túró Rudi meg még valami, amire sajnos már nem emlékszem, de talán valaki majd kommentben megírja nekem... :) No de nem is ez a lényeg. A cég (amire egyébként a Gugliban nem lehet rákeresni, nem létezik a világhálón??? 2007-van, vagy mi?) szlogenje a következő:

MINDENÁRON A LEGJOBB ÁRON.

De nézzük, mit is jelent ez? Mindenáron, azaz semmi másra való tekintet nélkül. Mire is kellene egy áruháznak tekintettel lennie? Például szerintem a minőségre. Főleg, ha élelmiszerről beszélünk. Vagy nem? Ki szeretne műcuccokat enni. Én biztosan nem. De ami még például engem az áron kívül foglalkoztat egy áruházban: választék, tisztaság (pl. ne repkedjenek a fecskék, mint a Tesco-ban és a Cora-ban!), elegendő pénztáros a sorbanállás elkerüléséhez, könnyű megközelíthetőség, online elérhetőség, stb, stb. Szóval én úgy gondolom, hogy nagyon veszélyes fegyver azt mondani, hogy egy cég "mindenáron", akár tisztességtelenül is a legjobb árakat szeretné adni. Hiszen a "mindenáron"-ba szerintem az adócsalás és sikkasztás is belefér. Vagy tévedek?

Jysk másodszor

Most már azért is figyelni fogom a Jysk nevű cég kiadványait, mert felettébb érdekesen tudnak arrafelé számolni - vagy lehet, hogy csak úgy gondolják, hogy mi nem tudunk, ezért a jól hangzó "féláron" felirat mellett, alatt tévednek olykor kisebbet, olykor nagyobbat. Nézzük a mai példát. Rugós matrac féláron, 44,900 Ft helyett 22,500 Ft-ért. De mellette még jobb a helyzet: 49,900 Ft helyett 25,000 Ft, 62,900 Ft helyett 40,000 Ft, illetve 69,900 Ft helyett 45,000 Ft. Hát ismét csak gratulálni tudok nekik!

2007. július 4., szerda

Hűséges ügyfelek kezelése a T-Online-nál


Szóval jó sok éve van meg a T-Online előfizetésem cégesen. Igazából nincs agyonhasználva, de voltak olyan idők, mikor kemény forgalmat is bonyolítottunk rajta. Az előfizetési díjunk egészen pontosan bruttó 16,680 Ft volt a mai napig. Történt ugyanis, hogy a minap egyszercsak felhívott az immár második számú magyar telekom játékos, az Invitel, leánykori nevén Vivendi. Beajánlottak egy nagyon kedvező ADSL előfizetési díjat, csak nekem, csak most. Mivel azonban elég rosszakat hallottam arról, hogy mivel is jár egy ADSL szolgáltatóváltás (pár napos, ha nem hetes szolgáltatás kimaradás, macera, szerződés hiteles aláírása címpéldánnyal és minden szükséges bürokráciával), így úgy döntöttem, hogy mielőtt ebbe belevágnék, érdemes lenne megkérdezni igen tisztelt régi szolgáltatómat is, vajon ők mit szólnának ahhoz, ha váltanék. Kinek milyen ötlete van, mi volt a válasz? Mit ad Isten, nem pont nekik is van egy akciós ajánlatuk, ami havi 90 Forinttal drágább csak a versenytárs ajánlatánál? Na, ki meri megtippelni, mennyit fizetek jövő hónaptól ugyanannak a cégnek, csak mert felhívtam őket? Igen, 6,990 Ft-ot. Évi szinten egész komoly a megtakarítás. Ez egy ilyen ország, ilyen világ, meg kell tanulni együttélni vele és soha nem elfogadni azt, amit elsőre ajánl valaki. Egy telefon néha százezreket tarthat az ember zsebében vagy házipénztárában... ;-)

2007. június 13., szerda

Spektrum TV sajtóhirdetése


Mai gyöngyszememet a Spektrum TV készítette. Az már csak hab a tortán, hogy ezt a hirdetést egy olyan magazinban találtam, amit azért kaptam (anno), mert HBO előfizető voltam. Végülis nekem nem fáj, hogy ingyen küldenek ilyeneket, elvben én kértem, hogy megnézzem, mi is ez. A bökkenő csak annyi, hogy immár több mint egy éve lemondtam a csatornát (az okokról tényleg csak annyit, hogy havi 1-2 film megnézéséért abszolút nem éri meg sztem), de ezek szerint az adatbázist nem sikerült frissíteniük. Na de ez mindegy is, a lényeg a bekeretezett rész a képen: "már közel 5 000 000 néző bővíti velünk ismereteit". Ezt vajon honnan szedték? Gondolkodom-gondolkodom. Reprezentatív felmérést nem hiszem, hogy készítettek erre. Akkor az AGB-ből? Hááát, ha valaki veszi a fáradtságot és megnézi az AGB nézettségeket (amit így mérnek), akkor azért szerintem elcsodálkozik ezeken a számokon. Kérdésem, hogy ha közel 5 millióan a Spektrumot nézik (tudom, értem - nem állandóan, de legalább néha), akkor hogyan is van a nézettségi toplista, pl. kik is az elsők, valami RTL Klub meg TV2. A TV2-ről mondjuk már biztosan hallottak a Spektrum háza táján, hiszen ők értékesítik a reklámidőt odaát. Szóval akkor most ez a fogyasztók megtévesztése? Vagy én tévedek és van valami magyarázat? Kíváncsian várom.

2007. május 29., kedd

Jysk először, avagy a matek csodái


Hát ez pedig a mai nap gyöngyszeme. Érdekesen megy a matek a Jysk-nél a marketingesnek. Persze a nyomda- és sajtóhibákért a disclaimer szerint nem vállalnak felelősséget. Kérdezem én, a matek az se nem sajtó, se nem nyomda, nem? Akkor most spórolhatunk 50 kemény Forintot, ha megvesszük az impozáns Magnus irodaszéket - gondolom, igy nyár elején, jó érzés lehet a műbőr huzat... :-) A vájtszemű olvasók pedig még további érdekes matekpéldákat is felfedezhetnek az oldalon - a többieket nem szeretném azonban ezzel untatni.

Karúszót vegyenek...



Ismét fogyasztottam. Eltelt a pünkösdi királyság (azaz a hosszú7vége) és vettünk a kisfiamnak egy karúszót. Ez egy igen fura szó (még a spell check is aláhúzza), de sztem mindenki ki tudja találni, mire való. Ezt a gyönyörű (természetesen Kinában gyártott) darabot vásároltuk meg a budaörsi InterSport áruházban és legnagyobb döbbenetemre nem volt hozzá magyar nyelvű leirás. Szerintem ez inkább bátor, mint bosszantó - természetesen senkinek sem hiszem, hogy gondot okozna levegőt fújni a megfelelő lyukakba és felhúzni a gyermeke karjára a szerkezetet, de ha neadjisten valami történik a medencében, úszás közben, kié lesz a felelősség? Hát, sztem a forgalmazóé, ugyanis elmulasztotta felhivni a figyelmemet arra, hogy ezzel nem vihetem be szülői felügyelet nélkül a fiamat a mélyvizbe...

2007. május 24., csütörtök

Bormarketing?


Nos, miről is fog szólni ez a blog? Mindennapos fogyasztói siráraimat szeretném itt megosztani. Hisz mindannyian mindennap fogyasztunk. Ételt, italt, szolgáltatásokat, termékeket és még ki tudja, mit (ja, az már nem feltétlenül tartozik ennek a blognak a témakörébe...) Szóval néha pozitívan, néha negatívan csalódunk, meglepődünk eközben. Néha megdöbbenünk. Ha ilyeneket tapasztalsz Te is, more than welcome, hogy hozzászólj. Ha nem, akkor ne tedd. :-)

Első bejegyzésként a tegnapi döbbenetem. Sajnos a telefonom (Nokia 6280) nem igazán képes fókuszálni, így kicsit elmosódott, de tegnap leszaladtam a "sarki maccsba" (hisz közel van hozzám, vagy az a pannon?), és a pénztárt megközelítve ezt láttam. Először Győzike jutott eszembe (bevallom, az ajánlókat és a pletykalapokat is elkapom néha, innen az asszociáció), de mellette volt a "Kristóf cuvée" is, amelyen pedig egy kissrác fotója volt látható. Kérdezem én: normálisak az emberek? Meg is kérdeztem gyorsan a pénztárost, adott-e már el ebből egyet is: nem lepődtem meg a válaszán: ő még egyet sem, pedig AKCIÓS... :-) Hiába, no, sokan mondják a marketingre, hogy csak józan paraszti ész kell hozzá - de az a minimum! Képzelem, mennyi polcpénzt fizetett ki szerencsétlen termelőnk a maccsnak... Hát, így járt. És majd a végén nem érti, miért megy csődbe. Biztos lesznek vétkesek, de arra nem fog gondolni, talán nem a gyerekeit kellett volna a címkére tenni, abban biztos vagyok. (Hiszen olyan helyesek, nem?)