2008. szeptember 14., vasárnap

És már megint az e.on...

Egyik lelkes olvasónk, Ginger küldte el nekünk az alábbi történetet... Ha szabad annyi megjegyzést tennem, hogy ez szerintem sokkal inkább emberi ostobaság (és bunkóság), mint egy cégről szól - de olvassátok inkább Magatok a történetet...

A gyakornok esete az E.ONnal
 
Előzmény: Még 2007-ben bekerültem az E.ON Hungária Zrt. 1,5 éves gyakornoki programába, tehát egy határozott idejű 2008 szeptember végén lejáró szerződéssel rendelkeztem. Mivel főiskolai végzettségem van, szerettem volna egy mesterképzést is elvégezni, ezért jelentkeztem egy hazai oktatási intézmény esti tagozatára, de a jelentkezők kevés száma miatt nem indították el a képzést.
 
Mikor ez kiderült, megkaptam az értesítést egy holland egyetemtől is, hogy oda viszont mehetnék, így bementem augusztus elején a főnökömhöz, hogy szeptembertől Hollandiában folytatnám a tanulmányaimat, ezért kértem, hogy közös megegyezéssel rövidítsük le a szerződésemet szeptember 25-ről 17-re, hogy így a fennmaradó szabadságaimat kivéve ki tudjak menni már szeptember elejétől tanulni.
 
Ekkor még kompromisszumkész főnököm pár nappal később már azt mondta, hogy megengedi, hogy elmenjek beiratkozni, de 1 hétre vissza kell jönnöm dolgozni szeptemberben, de megígérte, hogy kifizeti az utazási költségeimet. Aztán elment szabadságra, majd mire visszajött, már közeledett a kiutazásom napja, de a közös megegyezéses felmondás megírását halogatta, amíg már az utolsó nap el nem jött, ekkor pedig azt mondta, hogy mégsem tudja megoldani az utazási költésgeim kifizetését és 2-3 hétre kell visszajönnöm, amit végül 1,5-re le tudtam alkudni, pont annyira, amennyi szabadságom volt, mert abban reménykedtem, a HR igazgatóval tudok erről beszélni és megengedi majd, hogy kivegyem a bent lévő szabadnapjaimat (ő végül nem vállalta a konfliktust, így nem adta ki a szabadságaimat).
 
Amit még tudni kell, hogy a kiutazásom előtti 2 hétben, már szinte semmi munkám nem volt, mivel minden kollégám tudta, hogy elmegyek és amúgy is, "csak" egy gyakornok voltam. A főnököm viszont arra hivatkozott, hogy sok a munka, ezért kell mindenképpen visszajönnöm, így én felhívtam vagy személyesen beszéltem mind a 9 kolléganőmmel, hogy milyen olyan projekt van, amiben kellene segítség, vagy bármilyen munka, de egytől-egyig azt mondták, hogy nem tudnék segíteni, ne jöjjek vissza. Mikor a főnökömhöz ezután bementem, hogy megkérdezzem, milyen típusú munkára számíthatok abban a 1,5 hétben, mert a kollégák már nem igazán tudnak nekem feladatot adni, annyit mondott: "Ennek a beszélgetésnek most vége."
 
Így kimentem Hollandiába beiratkozni és elkezdeni az iskolát, de vissza kellett jönnöm, persze saját költségen és bekéretkeznem szállásra barátokhoz, mert nem budapesti vagyok, és mindezt azért, hogy üljek egész nap az asztalnál (egy idő után bevittem az egyetemi könyveimet és tanultam), mert munkát nem kaptam senkitől, a főnök pedig még egy szóra sem méltatott. Mondanom sem kell, az összes kollégám és bárki, aki hallotta a történetet, ledöbbent, nem értik, mire volt ez jó. Így szívatta meg a nagy E.ON a kis gyakornokot.
 
Ginger

Nincsenek megjegyzések: